Most leírom az ország hangulatát! Szeretem ezt az országot. Itt mindenki kedves. Szeretnek itt élni az emberek. Polgártársak! Magyarok! Éljenek a Magyarok! Dögöljön meg mindenki, aki nem Magyar! Dögöljön meg a sok komcsi! Mocskos komcsik! Mocskos zsidók! Mocskos Gyurcsány! (Ez nem elég egyszer, mert annyira mocskos) Mocskos Gyurcsány! Mocskos Mszp! Mocskos Bajnai! Mocskos cigányok! Mocskos D-209! Mocskos LMP! Mocskos SZDSZ! Mocskos liberálisok! Mocskos Jobbik! Mocskos liberálisok! Mocskos Fidesz! Mocskos liberálisok! Mocskos liberálisok! (na, ezek a legmocskosabbak) Mocskos EU! Mocskos Barosso! Mocskos Cohn-Bendit! Mocskos Fodor! Mocskos Orbán! Mocskos Lázár! Mocskos Szijjártó! Mocskos Károlyi! Mocskos Bankok! Mocskos Bankárok! Mocskos ... És így tovább!

Kedves Magyarok!

 Írjuk együtt tovább! Mindenki írjon hozzá még legalább egy mocskolódást, hogy mi legyünk a legszélsőségesebb, legmocskolódóbb nemzet Európában! (mocskos Európa!) Köszönöm! Megható lenne, ha bekerülnénk a Guiness rekordok könyvébe. Hajrá Magyarok! Hajrá Magyarország! Győzni fogunk!

Én hülye, a buzikat meg majdnem lehagytam! Mocskos buzik!
 

Volt egyszer egy ország, abban az országban volt egy falu, abban a faluban lakott egy család, annak a családnak volt egy féleszü gyereke, a Viktor. Düddő volt a Viktor. Beszólt a szomszédoknak. A barátai is furcsák voltak. Albánok, Ukránok, Irániak. Csupa kedves, családcentrikus ember. A szülei érezték, hogy baj  van vele, de valahogy mégis megbocsátóak voltak vele. „Büdös a gyerek, dehát a mienk.”-szokták mondani szülei. Apukája kavicsbányász, anyukája pálinkafőző. Egyszerű emberek.

Legjobb barátja a Lázár volt, aki a parasztolimpián mindig elhozta az aranyat. Náluk volt leginkább családi vonás a „ Dózsa György unokája vagyok én” érzés. Már a nagyapja is paraszt volt, de az legalább dolgozott a földön, míg ez a paraszt Audival járta a mezőt, és elvitte a kis Szijjártót, aki állandóan ugyanazt ismételgette, csak a tagadó alakból néha átváltott állítóba és vissza, attól függően, hogy mit kellett hazudnia. Genetikailag volt kódolva benne a hazudozás. A hitelességét pont ez adta. Ő maga el is hitte. Annyira topa volt szegény, hogy nem vette észre maga körül az embereket. Csak mondta, csak mondta...

Viktor fiatalon házasodott. Elvette Tokaj császárnőjét, a szőlőtőkék koronázatlan gyöngyszemét, Tündér Iluskát, aki a borvidék tulajdonjogát birtokolta. Szabadidejükben focimeccsre jártak, és kéz a kézben szürcsölték a tokaji nedü árán vett drága olasz és spanyol borokat.

Viktor szerint a demokráciát csak azok értik, akik nem abban nőttek fel. Albán barátai sokat meséltek neki a demokráciáról. Itta szavaikat. Ész nélkül tette hitévé az Ukrán barátai gondolatait a szabadságról és a tradicionális demokráciáról. Az iráni egyenjogúság pedig szabályosan lenyűgözte. Nem vette észre szegény csórikám, hogy hülyére veszik.

Ahogy öregedett egyre inkább elrugaszkodott a valóságtól. Eleinte csak tíz-tizenöt centire távolodott el a földtől, később azonban már jóval távolabbra került a realitások talajától. Követői, akik vakon hittek neki, még az elhihetetlent is elhitték. Ügyesen cselezte ki a jogi akadályokat, elhúzott a jobb szélen, majd beadta középre. Ezek meg bevették.
 

Én azt gondoltam eddig, hogy a forradalom mindig egy elnyomó rendszer ellen van. Konzervatív forradalmat még nem láttam. Amit meg láttam, azt restaurációnak hívták. A forradalom mindig a liberalizmus nevében folyik. Szabadság, egyenlőség, testvériség, ilyesmi szlogenek. A tömeg zavart vagy én? Ez most a fülkerestauráció? Horthy fehér lovon küzd az ellenséggel, kádári népvezér attitűdökkel. Micsoda korcs!

Volt egyszer egy ország, volt abban egy falu, lakott abban a faluban egy ikerpár. Kétpetéjű ikrek voltak. Az egyiket Orcsánynak, a másikat Gyurbánnak hívták. Kiskoruktól kezdve hazudósak voltak. Hol az igazságot titkolták el, hol meg szemen-szedetten hazudtak. Gyurbán volt az idősebb, ő kezdte a hazudozást, azonban volt egy betegsége.Utána bevallotta. Hazudozás után kiállt és elpirulva, fennhangon bevallotta azt. Orcsány is gátlástalanul hazudott, de ő utána letagadta. Sunyi volt az Orcsány. Képes volt mondani valamit, és közben mást csinálni.
Éppen gombászásból tértek haza, mert nem tudtak megélni a fizetésből. -Ezt a tevékenységet egy nagyon okos ember tanácsolta nekik.- Ők meg mindig Felcsútra mentek gombát szedni, mert csak ott volt olyan minőségű pázsit az országban, ahol a szegfűgomba tényleg ízletesre terem. Felcsút volt az ország fővárosa. Geometriailag az ország közepén helyezkedett el. Innen áramlott szét a szellemi tőke az ország távolabbi, kevésbé felvilágosodott részeibe, hogy hirdessék a paraszti gonolkodás és viselkedés alapszabályait, fundamentumait. Menjetek át a szomszédba köpjetek a padlóra! Aki pedig otthagyta a barna turhát a szomszéd szobája közepén, az új oktatási rendszerben kitünő osztályzatot kapott. Csak a sok büdös, vidéki bunkó bukott meg. Pestiek, Győriek és a többiek. Ha például kedvesek, előzékenyek vagyunk a szomszédunkkal vagy az idős nénikkel, azért intő járt. Az ovisoknak visszadobot labdáért körmös, az alázatos viselkedésért pedig azonnal kicsaptak. Ezt itt szánalmasnak gondolták!  
Leültek, hogy elfogyasszanak fél liter házi készítésű pálinkát, -fontos, hogy minden nap megfelelő mennyiségű alkoholt vigyünk be a szervezetbe, hogy hamar lebutuljunk, és ne kelljen sokáig nyugdíjat fizetni.- Amikor is arra lovagolt Plagi bácsi, fehér lovon. Ő annyira maradi volt, hogy nyereg alatt puhította a Párizsit. Fura szokás. Kiskorában a munkásmozgalomban hitt, de az új irány, mely hasonlít a régire, csak máshogy hívják, magával ragadta. Balján szablya nagyságú kardja. Bárkit szétkaszabolt. Ebben világbajnok volt. Ha szeretett unokaöccse kérte, kesztyűs bábként viselkedett. Volt egy szokása, amit öreg korára sem tudott levetkőzni. Szeretett mások kedvébe járni, és szerette ha mások mondják meg, hogy mit és hol írjon alá. Kis korában orvos akart lenni, később már nem, ezért csak a kis doktoriig jutott.
A fővárosiak büszkesége, mert nagyon büszkék voltak erre, nem csak abból adódott, hogy ők a fővárosiak, hanem abból is, hogy volt nekik egy találmányuk, ami forradalmasította a szavazófülkéket és a mezőgazdasági munkát. Ezt alkotmányba is foglalták.
 

A következő mese egy igaz történet. A címére már nem is emlékszem. A mesében található nevek és helyszínek nem igaziak. Ha valaki mégis magára ismer, csak a véletlen műve lehet. Én a mesét a nagyanyámtól hallottam, ő meg az ő nagyanyjától, ő meg ki tudja honnan valamikor a múlt század elejéről. Kezdődjön hát a mese:

Volt egyszer egy ország. Abban az országban volt egy falu, abban a faluban lakott egy fiú, nevezzük Viktornak. Paraszt gyerek volt ez, a virtust otthonról hozta. Tanult sokat, de hiába, kutyából nem lesz szalonna. Parasztból nem lesz úr.

Egy nap Viktor, a mi okos barátunk, átment a szomszéd bácsihoz, akiknél együtt lakott több generáció és náció, néhány zsidó, buzi, jobbikos egy nagy családi házban, és Viktor magával vitte keresztapját, Plagi bácsit is, akinek két csúnya tulajdonsága volt. Egyik, hogy mindig csalt a kártyán, a másik meg, hogy a helyesírása felettébb gyenge volt. A fokhagymát rendre foghagymának írta, és a kettős mássalhangzókat sem érezte. Mindenki kinevette szegényt a háta mögött.
 
 Düllesztette mellét, böfögött a Viktor. Erre apuka, akit Nikolasnak hívtak, odahívta anyukát, vagy más néven Angélát, akit Viktor csak Angéla néninek szólított korábban. Dicsekedett Viktor, nem kell a pénzed, ti vagytok az ellenség, és búcsúképpen kinyújtotta a nyelvét, majd –szerinte- gusztán a padlóra köpött. 

Telt –múlt az idő, Viktornak meg elfogyott a pénze. Nem volt mit tenni, oda kellett menni, ahol korábban köpködött, most, miután már felélte a magánnyugdíjas nagyanyja és nagyapja vagyonát is.

Már csak Istenben hitt és a derék magyarokban, akik bár néhányan genetikailag visszamaradottak voltak, és moslékzabálók is,-ezek mindig magukra is vették ha említették nekik ezt a dolgot-, de szerencsére a többségük normális, dolgos ember, genetikailag ALKALMATLAN a hülyeségre, a csalásra, és csak békében akarnak megélni, és nem mennek ki a hideg időben, de még a melegben sem, hogy egy valóságtól elrugaszkodott félidióta embert éltessenek. Nem, a magyarok nem ilyenek!

Fölvette a fapofát, de sajnos ezek a szomszédok érzékenyek lévén, nem fogadták örömmel a Viktort. Volt nekik egy gazdag nagybácsijuk, Ájemef bácsi,- mert így hívták-, aki segíteni szokta a bajba jutott családtagokat. Hozzá szólt hát Viktor, miközben csavart egyet kackiás bajuszán, felszívta a turhát, köpött egy nagyot, mosolygott elégedetten és kibökte: Pénz kell!!! Majd hazajött, és öntelten gondolt magára, hogy milyen nagyszerű ember. Elnyerte mindenki szimpátiáját a nagy házban, öregbítette a magyarság hírnevét. Büszke lehet rád édesapád, Viktor!-szokták mondani a moslékzabáló barátai.

Teltek a napok, ült az irodájában, két hónapon keresztül, várta Ájemef bácsit, de az nem jött. Aztán tavasz lett, majd nyár. Viktor pedig csak ült, szidta szemét szomszédait és nem értette miért nem segítenek, hiszen Ö mindent megtett, és csak sírt és sírt ...